
A cikk a prae.hu-n jelent meg A
hazai operacsinálás (hogy ilyen csúnyán fogalmazzak) egyik legnagyobb
kérdése, hogy hogyan lehet közelebb hozni a fiatalokat a műfajhoz.
Nyilvánvalóan nem várható el, hogy a gyermek közelítsen, az operának
kell közelítenie hozzá. A Szegedi Szabadtéri Játékok Turandot-előadása
pontosan ezt a közeledést kísérelte meg – méghozzá sikerrel.
Kedves Olvasóim!
A Goldenbloghoz fogható, de szakmailag még inkább fontos esemény történt nemrégiben. Az Opera Portál nevű internetes operamagazinban publikálhattam. A július 24-i Szegedi Szabadtéri Játékok Turandotja volt a szóban forgó mű, melyről egyrészt az említett portálon, másrészt a prae.hu-n is olvashattok majd beszámolót.
A cikk a prae.hu-n jelent meg
Végy egy gyászoló özvegyet, megboldogult férje egy arrogáns hitelezőjét
és egy minden lében kanál lakájt. Egy hamisítatlan papucsférjet, aki
felesége parancsára szabadelőadásokat tart, valamint egy hipochonder
földesurat, egy hisztis vénlányt, és már készen is van a csehovi
(tragi)komédia.
Az évad fanyalgói, akik kifogásolták a repertoár nagyrészének modernségét, érthetetlenségét, nyakatekertségét, és még sorolhatnám, minden bizonnyal jóelőre jegyet váltottak a Budapesti Nyári Játékok proukciójára, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Szó ne érje a ház elejét, nem ágálok az efféle előadások ellen, csupán tudomásul kell venni, hogy egy ilyen hatalmas szabadtéri produkció színrevitele bizonyos problémákba ütközhet (és ütközött is).
Az Ariadné Naxosz szigetén
bosszantó opera. Bosszantó, mert mást hall (bele) a kritikus, és mást
az operalátogató közönség. A kritikus tisztában van keletkezésének
körülményeivel, zenetörténeti jelentőségével, strukturális
érdekességével. Az egyszerű hallgató azonban lehet, hogy mindezt
teljesen másképp látja. Az Ariadné minden szinten a kettősségek
operája: mind cselekményileg, mind hangzásilag, mind fogadtatásilag.
Idén a Szegedi
Nemzeti Színház vendégjátékában csendült fel Bartók két műve, a Zene húros
hangszerekre, ütőkre és cselesztára, valamint Bartók egyetlen operája, a
Kékszakállú herceg vára. Két különböző zene, a szerző két különböző
korszakából, Juronics Tamás rendezésében azonban mintha egymást egészítették
volna ki, vagy legalábbis reflektáltak egymásra.
És itt a folytatás, ami már a Pillangókisasszonyra fókuszál. Mi is az a női várakozás? És a kultúrák találkozása? Mit jelent egy amerikai hadnagy számára egy gésával kötött frigy? És a szegény japán lány számára?
Nos, most hogy majdnem mosolyogva betársulok a blog szerkesztésébe, megköszönöm Novának, hogy meghívott, és a vizsgaidőszakot azzal tölthetem, hogy írhatok ide, közös illetve kevésbé közös zenei élményeinkről. Ilyen élménynek minősült a Puccini hét is.
Engedtessék meg, hogy mindenek előtt a címben is parafrazált írás szerzőjének gratuláljak jól megérdemelt Zenei Alkotói Nagydíjához. Azért rángatom ide, mert ebben a félévben volt szerencsém hallgatni nála némi Puccini elemzést, ami, valljuk be, (egy Puccini évforduló alatt) több, mint hasznos. Kissé megkésve bár, de álljon itt a beszámoló Puccini westernoperájáról, A Nyugat Lányáról.
Még egy büszkeség...Éppen az egyetemi lapba írtam az operafesztes cikket, mikor körbenéztem volt a Miskolci Operafesztivál honlapján. És a Sajtófigyelő fülecskében bizony ott terpeszkednek az íráskáim is (melyek ugyanazok, mint itt és a fesztblogon). Juppííí :)
A félreértések elkerülése végett a címről: azért Erdély, mert a fesztivál gyergyószárhegyi illetőségű (románul Lazarea), és azért I. rész, mert nem csupán a fesztivál 3 napját töltöttem Romániában, hanem bónuszként még hármat. Ezalatt az idő alatt olyan élményekkel gazdagodtam, melyek alapjaiban változtatták meg korábbi vélekedéseimet, felfogásomat. Lássuk először is, mi minden történt a jóelőre beharangozott Muuuvin:
Mint azt korábban már mondottam volt, megyek a Muuuvi fesztiválra, ahol is, mint "tintinologist" fogok előadni kedvenc belga képregényemről. A 40 perces előadást inglisül fogom prezentálni, pedig hát franciául lenne az igazi... De ne iszogassunk előre a medve bőrére, mert mint tudjuk nyugtával dicsérd a napot, mert minden jó, ha a vége jó. És az még messze van.
Gimnáziumi négy évem franciatanulmányai alatt volt szerencsém megismerkedni Tintinnel, a belga képregényirodalom egyik leghíresebb tagjával, gyorsan végig is olvastam a huszonvalahány kötetnyi történetet. Ha a szakdolgozat téma szóba jön, viccesen megjegyzem, hogy "-A belga képregényekből kívánom írni.". És erre mi történik csodák csodájára? Hála a néhány héttel ezelőtti Castafiorés bejegyésnek, meghívnak a muuuvi fesztiválra előadni.
Ígéretemhez híven, melyet a Tánc(le)robbanás című bejegyzésben tettem, fényképezni nemigen szerető (vagy inkább nem nagyon tudó) hűséges mobiltelefonom segítségével megörökítettem nektek a 7-es busz oldalán figyelő ismeretlen Puccini opera címét, a Manon Lescout-ot.
Ha van opera, melyet még zanzásítva és cenzúrázva sem fognak soha játszani a Bartók rádió vasárnap délelőtti, gyermekeknek szóló operaműsorában (a Gyerekpáholyban), akkor az a Kisvárosi Lady Macbeth. Az opera annak idején ugyanis még Sztálin számára is túl félelmetesnek bizonyult, mutat rá a The Guardian cikke.
Veszélyes vállalkozás gyors egymásutánban kétszer megnézni ugyanazon darabot két különböző rendezésben, mivel óhatatlanul fennáll az összehasonlítgatás veszélye. Nos, én pontosan ezt tettem. Érdekes módon azonban az összehasonlítgatási vágyam elszállt az első felvonás közepe tájékán.
Ott már réges-régen probléma van, ha egy olyan rendezvény, amely kulturálisnak vallja magát, megteheti (illetve, hogyne tehetné meg...helyesbítek: megteszi), hogy a 7-es buszok oldalán lévő reklámjain Manon Lescout-ot ír. (Megígérem, hogy a következő adandó alkalommal lefényképezek egyet eme csodás tömegközlekedési járművek közül, és idebiggyesztem a képet.) A Manon azonban még messze van, mindenesetre a tegnap esti Táncrobbanás néven futó előadás sem volt egy nagy durranás.
Múzeumok Majálisa 2008
Az utóbbi években jó szokásommá vált kilátogatni a Nemzeti Múzeum kertjébe egy kis múzeum-mustrára. A május-júniusi múzeumszezon első nagy rendezvénye a Múzeumok Majálisa, párja pedig a június 21-én megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája. Az aktuális észrevétel a következő:
1. egyre több múzeum képviselteti magát, és jópofa dolgokat lehet csinálni a sátrakban
2. ugyanakkor eltűnt a sok JÓ kézműves, helyükre pedig 90%-ban bóvliárusok telepedtek
Érdekesebbnél érdekesebb fesztiválok vannak szanaszét az országban. Lentebb írtam már a Miskolci Operafesztiválról, jön a Szegedi Szabadtéri Játékok, és még ki tudja hány más. Hogy Budapest se maradjon ki, sok egyéb mellett idén először megrendezték a város leghosszabb majálisát, amely április 19-től május 31-ig tart. Ahogy a szervezők oldaláról megtudhattuk "A rendezvény a város gazdagságát, sokarcú kutúráját, ezerszinű társadalmát mutatja be."
"Bartók + Szlávok 2008" fedőnév alatt fut az idei Miskolci Operafesztivál, ebből talán némileg lehet következtetni arra, hogy milyen műveket is hallgathat meg az arra látgató komolyzenekedvelő. De aki ennyiből mégsem tudna helyes következtetést levonni, annak segítségére vannak a szervezők, lévén, hogy a következő képlettel állnak elő:
Tudom, hogy lassan lábra kel, az a /gyenge/ poén, vagy inkább szóbeszéd, hogy a blog már nem is a színház, hanem az operaház fantomja profilt kezdi felölteni, dehát ilyenkor nyáron sajnos nem igazán van lehetőség színdarabokat nézni. Ígérem, bepótolom (színiesztétikai tudással gyarapodván, mivel elég sok, témába vágó tárgyat vettem fel így első lépésben.)
Nyári szabadságomat töltvén Olaszországban lehetőségem nyílt, hogy megnézzem/hallgassam a Puccini fesztivál nyitódarabját, a Pillangókisasszonyt. (Amúgy elgondolkodtatok már rajta, hogy a Madama Butterfly igazából Pillangó asszony lenne magyarul? -csak az nem hangzana igazán jól)
Körbenézek itt-ott, kép-színház-muzsika, aztán megírom, hogy mit is gondolok róla.